Tiltakozás és segítségnyújtás 45 ezer krétával - Szabad Oktatást csoport

A Szabad Oktatást diákcsoport az elmúlt hetekben előzetes egyeztetés után 4 iskolának több ezer krétát, és több száz táblafilcet adott át, amelyeket a saját pénzükből, valamint a Humán Platform segítségével szereztek be. Állításuk szerint sok iskolában komoly gondot okoz az eszközhiány. A további adományozáshoz az…

Politikai okokból cenzúrázták egy diák slam poetry szövegét a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

Az intézményben működő drámatagozaton ez már nem az első eset, ahogy arról korábban beszámoltunk, szeptemberben 2 drámatanár kapott írásbeli figyelmeztetést "A legnagyobb magyar" című előadás rendezéséért.
Ezúttal egy diák, Purosz Leonidasz "Homo Ethicus Hungaricus" című slam poetry szövegét cenzúrázták, nem

Jégsátor épül a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club lágymányosi atlétika pályájának közepére. Mi lesz a sportolókkal?

Egy igen sikeres futótól szereztünk tudomást arról, hogy az ELTE Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubjának (BEAC) atlétika pályájának közepére egy jégsátrat építenek a szomszédos Tüskecsarnok felújítása miatt. Nyár elején még csak terv volt, augusztus végén azonban neki is láttak az építkezésnek.