Az első zsidótörvény (1938) a szabadfoglalkozású állásoknál 20%-ban határozta meg a zsidók arányát. Ekkor a színészek nagyjából 1/4-e volt izraelita. 1939 végéig kellett átalakítani a közélet egészét. A zsidótörvény előírta a színészkamara létrehozását, és a dolgozni akaró színészek számára a tagságot kötelezővé…

A helyzet az, hogy 1930-38 között kétszer annyi vígjáték készült, mint dráma. 1939-45 között az arányok kiegyenlítődtek. (Ennek okáról a következő poszt elején lesz szó.) A kevesebb dráma nagy része ráadásul borzasztó gyengére sikerült. Az itt szereplőkön kívül nem is találtam több jót. Ezek viszont nagyon jók.…

Számomra a filmek stáblistái rengeteg információ és humor forrásai voltak. Különösebb rendszerezés nélkül ezek voltak a legérdekesebbek:

A ‘45 előtti filmeket keresztül-kasul átszőtték az alkotók közötti rokoni szálak. Mindenféle rendű-rangú kapcsolatra volt példa.

A gazdag, modern úrilány ismérvei

Megnéztem a Családunk szégyene c. kellemes kis vígjátékot, amiben felfigyeltem Halmay Tiborra. Ezért utánaolvastam az életének, illetve fotókat kerestem róla. Így találtam rá a poszt alján lévő Munkácsi képre is, és magára Munkácsi Márton fotóművészre. Nagyjából ez a levezetése a poszt megírásának.

A régi idők mozijait szinte kizárólag a filmgyárban forgatták, futószalagon, díszletek között. Évente több tucat film készült, ezért idővel, pénzzel takarékosan kellett bánni, hogy a tempót tartani tudják. Szeleczky Zita és Dajka Margit is mesélte, hogy a rendezők nem is nagyon instruálták a színészeket, jobbára rájuk…

Forgatókönyv: Kerecsendi Kis Márton, Apáthy Imre, Cserépy László

Filmimádó laikusként igazából csak belesodródtam egy általam indított és önmagamra rótt, de hamar terebélyessé nőtt vállalkozásba. (Szabadidőm jó része a télen-tavasszal ezzel ment el.) Mindez viszont annyit adott és annyi mindenen való töprengéssel, utánaolvasással járt, hogy úgy éreztem; nem szeretném csak úgy…