,,Tipik destruktív liberó pöcök" - a Miniszterelnökségen dolgozó volt HÖK-ös a botrányokat feltáró Panyiról

Kalina Gergő ELTE HÖK elnök kabinetvezetője volt korábban, ma már a Miniszterelnökségen dolgozik Baczkó Norbert, akit tavaly nyáron a csömöri Fidesz élére is megválasztottak. Baczkó eléggé felháborodott Panyi Szabolcs Indexes újságíró cikkén, melyben Panyi azt járta körül, hogy hogyan működnek az egyetemi…

Advertisement

A szentesi iskolák vezetőinek aláírásával kampányoltak a Fidesz mellett

Szentesen Szirbik Imre, az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös jelöltje nyerte a tegnapi polgármester választást. A várost 1994 óta irányító Szirbik a szavazatok 48%-át szerezte meg, Fideszes ellenfele, Bozó Zoltán vállalkozó 43%-ot kapott. Most jutott el hozzánk az a ,,Nyílt levél a szentesiekhez! Változás kell!'' című…

Dezső Tamás, ,,az ország abszolút elsőszámú, 380 éves kara dékánjaként" hosszú levélben kritizálja a sajtót

Az ELTE BTK honlapjára került ki Dezső Tamás dékán hosszú levele, melyben feltehetően a Heti Válasz tegnapi cikkére reagál. A HV kikérte az egyetemi szenátus szeptember 22-én zajlott ülésének hangfelvételét, és ez alapján úgy látja, hogy az egyetem egyes vezetői, köztük Dezső bölcsészkari dékán is a hallgatói…

Nem énekeltek oda nem illő dalokat, de azt is lelkesedésből, évtizedes hagyománnyal

Ma juttatta el hozzánk sajtóközleményét az ELTE-ÁJK Instruktori Köre, amelynek a héten több tagját vétkesnek találták a jogi kar gólyatáborában énekelt obszcén dalok miatt. Az Instruktori Kör elnökét és két tagját két félévre, egy tagját egy félévre tiltották el tanulányai folytatásától. A közlemény kiemeli, hogy a…

A tantestület és a szülők által elutasított jelöltet nevezték ki az Újlakban

Egy tanéven keresztül zajló procedúra, pályáztatás, újrapályáztatás, újraújrapályáztatás után megkapta végleges kinevezését az Újlak Utcai Általános Iskola élére az oktatási kormányzat által kiszemelt, és az iskolát az elmúlt tanévben megbízott igazgatóként irányító Sarkadi Nagy Adrien, akit mind a tantestület, mind a…

Ügyvédjén keresztül üzent nekünk a plágiumgyanús pályázó

Az Átlátszó Oktatás eddig négyszer foglalkozott Bazsáné Dr. Szabó Marianne különböző plágiumgyanús pályázataival. Először tavaly írtunk arról, hogy egy másik iskolába valaki által már beadott pályázatból vélhetően átemelt részeket, amikor a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium vezetésére pályázott a Vidékfejlesztési…

Racionalizáltak vagy politikai okokból küldték el Tóth Zoltánt az ELTE-ről?

Tóth Zoltán az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének eddigi óraadója blogján számol be arról, hogy szeptembertől már nem nála vehetik fel a hallgatók a Választási rendszerek tárgyat. Tóth szerint a tárgyat Mráz Ágoston Sámuel, a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet vezetője veszi át a tárgyat tőle. Tóth szerint elküldése…

Advertisement