„Én hozom a bort, maga meg a sérült lelkét”, mondja pszichológusként Nicole Kidman, aki az igazán cukor Drew Barrymore mellett a Mindörökké Batman egyetlen fénypontja, annak ellenére, hogy Burton sötét világa után Schumacheré egy színes-giccses neonparádé.

Mint cirkuszi rémeknek az elsőszülött gyermekek elrablása, úgy monomániám Nolan és Burton Batman-filmjeinek összehasonlítása. Burton szurokban és formalinban pácolt agya annyira hiányzott az újabb filmekből, amennyire csak Hamelnben várhatják vissza a patkányfogót.

A magyarok azt gondolják a bevándorlásról, hogy rossz dolog – rögzítette büntetőpontra letett focilabdaként a néplélekkel Pataky Attilaként együtt rezdülő miniszterelnök, 895 óta tehát elég sokat változott az álláspont. Nagy Viktor Oszkár Hivatalja után vajon megváltozik-e a pék?

"Lépj be a ragyogás világába!" – hirdeti a L'Oreal reklámja, és "nem, nem, nekem nem kell a Ragyogás világa!" – szakad ki belőlem mindig, ahányszor meghallom a tévében. Biztos azért, mert kóbor apácák szellemei kísértettek gyerekkoromban.

Te őrült vagy!" „Tudom. De ma ez a menő." Emlékszel? Ha tízszer nem nyomtad be ezt a riposztot általános iskolában a cigirágót elpöckölve, akkor egyszer sem. De vajon az megvan-e, hogy ez a klasszikus a Rés a pajzsonban hangzik el?

Svéd krimibe illő csavarás lehet, de tíz évnél frissebb filmet ajánlok: David Fincher lélektelen, de technikailag perfekt remake-jét A tetovált lányból. Vagy egy tucat emberrel összevesztem, akik máig lehúzzák valami öregkontinenses öntudatból, merthogy "az eredeti". Ugyan már.

A Zabriskie Point a korhangulatot tükröző hippiérzéses társadalomkritika, amelyet ajánlok mindenkinek, aki szereti a National Geographicot meg a Pink Floydot, és már fantáziált sivatagban szeretkező szerelmespárokról vagy egy szétrobbanó fridzsiderről.

Fokozódó disszertációírási kötelezettségeim miatt e heti kíméletlenül átfogó tévéajánlóm elmarad, de nem tudom megkerülni, hogy ne jelezzem: szombaton megnézhetitek A lakót.

Elmondom, miért nem tartom igazán nagyra Tarantinót, majd többek között Franco Nero legendás nindzsafilmjét is bemutatom a rendező szíve helyén felhalmozott trashfilmek közül, azt, amelyből az államszocialista Magyarország megismerte a nindzsucut.

Kevés nagyobb meglepetés ért annál filmekkel kapcsolatban, mint amikor megtudtam, hogy ugyanaz írta és rendezte a Mad Maxet és a Babe-et. Hiszen ez a két végpont, amelyek között általában elhelyezzük a filmeket. Az e hetieket is.

A héten bejárjuk az őrület határait: Charles Bronson 73 évesen utoljára áll bosszút a kedveséért, a Hollywoodi lidércnyomással leborulunk a Coen fivérek zsenialitása előtt, és megtudjuk, hogy Picasso után már csak Isten van. Jobb a tévéműsor, mint egy könyvégető disztópiában!

Gyerekkorunk kedvenc VHS-filmjeivel támad a héten a televízió, amelynek agresszivitása csak egy jégkokózó jakuzavezér üzletpolitikájához fogható. Még szerencse, hogy békemenetileg lesz Hair is. Egyébként pedig: köztársasági elnöknek Milos Formant.

Valaki kitalálta, hogy Timothy Dalton a legrosszabb James Bond, és aztán úgy maradtunk ezzel, mint azzal a hiedelemmel, hogy a Hubertus ihatatlan.

Nyolcvanéves korában elhunyt az osztrák Bryan Ferry, Udo Jürgens, a gyerekkorunkat megédesítő német Tom és Jerry-dal, a Vielen Dank für die Blumen előadója. A Lajtán túli klimaxsztár távozása arra kényszerített, hogy összeszedjem az Udókat, akiket ismerni kell.

Idén volt 30 éves a Terminátor, vagyis a folyton bakizó, géphangú VHS-narrátor hangján A halálosztó, a film, amely kicsiként minden fronton és szinten megérintett: hónapig, sőt, évekig voltak utána megsemmisítős-üldözős rémálmaim.

A könyöktörés tekintélyelvű mesterénél, Steven Seagalnál csak Trokán Pétert tisztelem jobban. Régi vágyam, hogy egyszer filmet forgassak az erdészről, aki úgy csavargatja a szemetelő kamaszok kezét, mint Seagal Richie Madano karját a Törvényre törve c. klasszikusban.

Biztos úgy hangzik, mintha 29 évesen már önmagamat túlélt vén fasz lennék, de a mai rádióbarát előadók jóléti lötyögését hallgatva szinte elképzelhetetlen, hogy egykor a csak előre menő fiatalok milyen őserőzenét csináltak, ha éppen nem zúgtak le egy háztetőről.

Hermann Melville regényét, az 1851-ben megjelent Moby Dicket a mai napig vagy az amerikai irodalom legnagyobb alkotásának, vagy a legnagyobb félreértésének tekintik.

Nagyjából a Hajrá, Fradi!-hoz hasonló elképzelhetetlenség, hogy kicsússzon a számom: Azért igazán kemény csávók ezek a szakszervezetisek.