ELTE: a legsúlyosabb felelősségre vonásra lehet számítani

Reggel fél kilencre hívott össze sajtótájékoztatót a gólyatáborok kapcsán az ELTE rektora, dr. Mezey Barna. Az egyetem képviseletében részt vett az eseményen dr. Fábri György kommunikációs igazgató, Zaránd Péter az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke, valamint a Tanító- és Óvóképző Kar dékánja, Dr. Mikonya…

Titokzatos teológus tűzoltó a zászlóshajó fedélzetén

Titkosítás, Moszkva, Belügyminisztérium és felsőoktatási mutyi egy nem épp megszokott összeállításban. Abszurd eljárás és joghézagok következtében szerzett pozíciókat és tudományos fokozatokat Bukovics István, a magyar felsőoktatás zászlóshajójának, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Doktori…

Pokorni fogadóórájára nem mehet újságíró, csak állampolgár

Csodálatos decemberi nap volt. Pokorni Zoltánhoz igyekeztem kontaktot találni, miután az Index gyorsan elkapta a parlament oktatási bizottságának elnökét a folyosón a két tankönyves közoktatás bevezetését követően. Pokorni ugyan elárulta, hogy szerinte rossz az új rendszer, azonban arról már nem akart nyilatkozni,…

Történelmet ír “valamennyire” az SZTE EHÖK

Szabó Gabriella idén ősszel lett először tagja az EHÖK Felügyelő Bizottságának, máris pajzsra emelte és első nőként lett elnöke a testületnek. A hallgatói szervezet hivatalos oldalán közölt interjúban örül, hogy valamennyire történelmet írhatott az EHÖK-ön belül. Mi örülünk a legjobban, ha ez így lesz, mert most még…